Blog

“Gyakorlatorientált, mentorálásos képzés zajlik” – interjú, I. rész

“Gyakorlatorientált, mentorálásos képzés zajlik” – interjú, I. rész

Február 27-én, hétfőn indul a fullstack szoftverfejlesztői képzés, de hogyan lesz valakiből fullstack fejlesztő? Kiknek ajánlott a képzés? Miért hiánypótló itthon egy ilyen iskola? A Reaktorlabs ügyvezetőjével, Hájer Ádámmal, Magyar Gergely és Piya Csaba alapítókkal és Varga József oktatásvezetővel beszélgettünk.

Kezdjük a kezdeteknél: mi vezetett erre a pályára titeket?

Magyar Gergely: Kíváncsiság.

Piya Csaba: Valójában nem programozónak készültem, hanem fizikusnak, de gyerekkorom óta érdekelt a programozás, amivel apukám révén kerültem kapcsolatba, aki többször járt Japánban, és onnan hozott haza programozható kézi számológépet a nyolcvanas évek elején. De igazán csak a 90-es évek után döntöttem el, hogy erre a pályára lépek. 16 éve dolgozom a szakmában, és az évek során végigjártam a ranglétrát: programnyelvekkel ismerkedtem, voltam junior fejlesztő, fejlesztő, senior fejlesztő, vezetőfejlesztő, 2008 óta pedig cégvezető.

Varga József: Az általános iskola elején írtam meg első programjaimat Basic nyelven. Volt szerencsém átélni a PC-k elterjedését és az Internet megjelenését, ami rendkívül inspiráló időszak volt számomra, megtanultam a számítástechnikai és a programozás alapjait. Később a legerősebb motivációm az a felismerés volt, hogy a programozás egyfajta művészi önkifejezés, csak éppen semmi egyéb nem kell hozzá, mint logika, kreativitás és némi akarat. Amikor realizáltam, hogy a programozás iránt érzett gyermeki lelkesedésemet a piac még meg is fizeti, már egészen biztos voltam abban, hogy megtaláltam az utam.

Hogyan képeztétek magatokat?

Gergő és Csaba.: Autodidakta módon! (mondják egyszerre, nevetve – a szerk.)

Csaba: Elengedhetetlen ehhez a szakmához az egyéni utánajárás, felkészülés a legújabb technológiákból, fejlesztésekből.

József: Nekem rá kellett jönnöm, hogy a piac diktálja a tempót a kompetenciaigények kapcsán, és a munkám nagy része az ennek való megfeleléssel - tanulás: horizontális és vertikális tudásbővítés – kell, hogy teljen. Közel 20 éves tapasztalattal, de a mai napig vallom, hogy a tapasztalás az egyetlen igazán hasznos tanulási módszer, hogy a valós piaci igények mentén fejlődjünk.

Egymást régóta ismerő barátokként és kollégákként döntöttetek a saját vállalkozás mellett, de adódik a kérdés: miért hiánypótló ma Magyarországon egy ilyen képzés?

Héjer Ádám:
Gyakorlatorientált, piaci igényeknek megfelelően összerakott anyagot oktatunk egy olyan közegben, ahol évtizedes fejlesztői tapasztalatot adunk tovább. Az a hallgató, aki elvégzi a képzést, egy olyan tudás birtokába juthat, mellyel el tudja magát adni a piacon.

Csaba:
Fontos, hogy a hallgatók valós problémákkal találkoznak, egy szoftverfejlesztési folyamatba úgy vannak bevonva, mintha tényleg dolgoznának: látják a fejlesztés minden fázisát, mindegyikbe belekóstolnak, belelátnak a fejlesztés lépéseibe. Valós piaci igényeknek megfelelő tudást adunk át, azokat a technológiákat oktatjuk, amelyeket most keresnek a cégek, nem 10-15 éves elavult tudást.

József: Ma számtalan módon hozzájuthatunk az interneten a nyers szaktudáshoz, lexikális ismeretekhez, de gyakorlat nélkül ez kevés a sikerhez. Saját piaci tapasztalataink alapozzák meg azt az értéket, amit képviselünk a gyakorlatorientált megközelítéssel. Sajnos ez ma kompletten hiányzik a szakirányú képzésből - nem csak IT területen-, sem egyetemen/főiskolán, sem más felnőttképzési intézményre nem jellemző.


Kiknek ajánlott a képzés, ki az ideális jelölt? Mire számíthat az, aki itt végez? És mivel töltik szabadidejüket a Reaktorlabs vezetői? Hamarosan kiderül interjúnk II. részéből!

Készen állsz?

Ne maradj le!

Ha végigolvastál mindent, és készen állsz, nincs más dolgod mint jelezni a részvételi szándékod, és nemsokára indulhat a tanulás!

Legközelebb induló tanfolyamunk:

Junior fullstack fejlesztő | 2018. február

A 2017. szeptemberben induló Junior fejlesztő tanfolyamunkra a jelentkezés lezárult.

Jelentkezem

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nem jó a következő tanfolyam időpontja? Érdekelnek az IT szakma hírei? Add meg az e-mail címed, és még azelőtt értesítünk következő tanfolyamunkról, mielőtt meghirdetjük. Értesülj a legfontosabb aktuális szakmai hírekről, eseményekről.

Feliratkozom